Felnőtté formál

• Szerző: Dr. Takács Bernadett
• 2003. június 29.
• Forrás: Anyák Lapja

Gyermekeink játékait többnyire tudatosan - vagy kevésbé -, de minden kétséget kizáróan, mi felnőttek formáljuk. A játékos tevékenységek segítségével sok, az életben maradás szempontjából is hasznos dolgot adunk tovább az ősidőktől fogva.

Elemi szükséglet

A játék az emberek elemi szükségletének tekinthető, nélküle szürke lenne az élet, nem lenne fejlődés. A szabad, kreatív játék segíti a gyermeket emberré válni, és a felnőttet embernek maradni. A tartalmas, az életkornak megfelelő játék segítheti, hogy mindig értelmet és célokat találjunk az életünkben, ne forduljunk pótcselekvésekhez, ne tévedjünk vakvágányra - még a kamaszkor zűrzavarában sem.
A játék kultúrája elengedhetetlenül fontos egy társadalomban. Nemcsak társadalmi-kulturális szinten értelmezhető, hanem átfogó természeti jelenségként is. Nem korlátozható csak az emberre, hiszen alapelemei: a véletlen és a szabály bonyolult összműködése kozmikus méretekben ugyanúgy érvényesül a természeti jelenségekben, mint a növény- és állatvilágban.

Változatosság

Játék nélkül nem valósulhatna meg előrelépés sem a törzsfejlődésben, sem az ember egyedi életútjában. Lényege a variabilitás, azaz változatosság, az aktivitás és a kreativitás. Ezek a mechanizmusok szolgálják, hogy az egyén különböző viselkedési stratégiákat alakítson ki annak érdekében, hogy megtalálja a lehető legtökéletesebb összhangot környezetével, s így szelekciós előnyöket biztosítson magának.

Paradox jelenség

Miért játszunk? Miért van szükség a játékra? Ezek a kérdések igen gyakran megfogalmazódnak bennünk, s rögtön az értelmét, a célszerűségét kezdjük kutatni.
A játék azonban paradox jelenség. Önmagáért a játékért játszunk, a véletlen és a törvény összjátékának kiszámíthatatlanságából eredő feszültség átéléséért, mely pozitív töltésűvé váló izgalom megélését jelenti.
A sajátosan megalkotott szabályai következtében a realitástól elkülönült világot teremt. Nem tartjuk értelmetlennek, bár gyakran "messze van az ésszerűségtől", hiszen nem közvetlenül irányul célra, csak áttételesen.

Szárnyalás

Az emberi játék kognitív (megismerő) magatartásformaként is értelmezhető, szerepe elsősorban a megismerésben, a környezethez való alkalmazkodás szolgálatába állított területek, képességek fejlődésében és fejlesztésében van. Lényege a művészetekkel való kapcsolatában keresendő, az alkotás, a felfedezés öröme és a sikerélmény. Jutalma: a képzelet, a fantázia boldog, szabad szárnyalása, a szimbolikus úton létrejövő vágyteljesítés, mely biztosítja az utat az egyre nagyobb teljesítmények és az egyéni boldogulás elérésében. A játék kiváló talaja és eszköze az ember társaival kialakuló és gazdagodó kommunikációjának, szociális kapcsolatainak. Az egyéni, de főként a társakkal való közös játék egyaránt segít a pozitív és negatív élmények feldolgozásában. A szabad, spontán, gyakran nem célorientált vagy improduktív jelleg segíti az "ellazulást".

A játék lényegi pontjait többen is abban látják, hogy más, mint a valóság (túl van a realitáson), szabad, önindított tevékenység, s nem utolsósorban az örömélmény jellemzi. Ezért szoros kapcsolatban áll a kreativitással, a divergens gondolkodással, s így érthető, hogy a felnőtt örömmel végzett, sok próbálkozással, kísérletezéssel teli alkotó munkája is játéknak tekinthető.
Izgalmas kérdés, hogy vajon mi tartja vissza az emberiséget a társadalmi méretű játékatmoszféra megteremtésétől, mely megóvna minden rossztól, agressziótól és rombolástól? Az igazi játék és az agresszivitás ugyanis kizárják egymást, míg a játék és a proszociális magatartás (önzetlen segítőkészség, szeretet) pozitív kapcsolatban vannak egymással. Az emberi fejlődés - morális és intellektuális szinten - ezért csak a játék terében képzelhető el. A játék a faj egyedei közötti békés, harmonikus interakciók során alakul ki. Ahhoz, hogy egészségesen élhessenek az embereknek, meg kell találniuk életük értelmét. Ennek érdekében világunk nagyságát és szépségét kell hozzáférhetővé tennünk a gyermekeknek, a fiataloknak. A világra való rácsodálkozás képessége a nyitottságra, az új ötletek megvalósítása, a kreativitásra való képességet jelenti. Ebben a korban a kreativitás egyenlő a játéktevékenységgel. A legtöbbet tehát akkor tehetjük utódainkért, ha már a kisgyermekkorban megteremtjük nekik az alkotó játékhoz szükséges feltételeket. A játék szabadsága az egyes ember képességeinek határait tágítja, ami által a társadalom előrehaladása is megvalósul.

Légy kíváncsi!

A kíváncsiság, az érdeklődés, a csodálkozás - minden megismerés forrása. Erre ad lehetőséget a játék, amennyiben kialakulásához és kibontakozásához a felnőttek megteremtették a megfelelő feltételeket.
A játék segít, hogy minél mélyebbre hatolhassunk az irreális, a titokzatos, a misztikus sötétségbe. És minél több tényre derítünk fényt, annál inkább nő kíváncsiságunk és tudásvágyunk. Az önmagáért való tanulás jelensége a játékban érhető leginkább tetten, melynek során belső jutalmat kaphatunk. A külső jutalom a jutalmazott személy cselekvéseit eszközjellegűvé alacsonyítja, s így a személy mindig külső mankókat és irányítást vár el ahelyett, hogy saját sorsáért magát tenné felelőssé, s így irányítani tudná azt. Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk idővel önálló, a problémákat megoldani tudó és örömre képes ember legyen, akkor engedjük őt az úgynevezett "kereső módban" létezni. Azaz engedjük, hogy szabadon felfedezhesse a világot! Ne akarjunk neki kész megoldásokat, kész játékokat kínálni!
A játék azért is fontos a gyermek életében, mert segít a külső és a belső világot integrálni. A gyerek megtanulja, hogy egy világ ura lehet. De ha boldogulni akar, fel kell adnia "gyermekded" óhaját a mindenhatóságra, és kompromisszumot kell kötnie vágyai és a valóság kemény törvényei között. Erre tanít a játék.