Az újszülött is hall, bár még csak korlátozott mértékben képes felismerni, merről jön a hang. A kisbabák szinte születésük percétől kezdve ráhangolódnak a nyelvre.
Életük első órái során meghallják a beszédet a háttérből, és egy idő után finoman ringatózni kezdenek a ritmusára.
Elmondhatjuk, hogy mindezt már korábban is hallották. Az anyaméh se nem sötét, se nem csendes. A hasfalon át beszűrődik némi fény, különösen amikor süt a nap, és az anya teste számos hangot produkál.
A boltokban kaphatók olyan macik, amelyek megnyugtató "szívhangot" adnak ki magukból, ez állítólag a méhen belüli életre emlékezteti a picit. A légzés, a vérkeringés és a gyomor hangja nélkül a szívverés valószínűleg nem nagyon hasonlít a méhben hallottakhoz, ez lehet az oka, hogy a porszívó, a mosógép és az autómotor zúgása ugyanúgy megvigasztalja a nyűgös babákat, és elaltatja az ébereket.
A gyerekek jobban szeretik a magas hangokat, mint a mélyeket, a legtöbb felnőtt - sőt még a kisgyerekek is - ösztönösen magasabb hangon szólnak a babákhoz. A válaszul mosolygó és kacagó picik szinte rászoktatják erre a felnőtteket. Ez a reakció azonban nem magyarázza meg, hogy miért beszélnek az emberek ilyen módon a kutyájukhoz is. Lehetséges, hogy velük született hajlamuk van arra, hogy így beszéljünk azokhoz a szeretett lényekhez, akik nem értenek minket.
Már az újszülöttek is meg tudják állapítani, honnan jönnek az előttük kiadott hangok. Azt is tudják, hogy jobbról vagy balról hallják-e a zajt, de a pontos helyét nem. A hátuk mögül érkező hangok kiindulási helyét tanulják meg legkésőbb felismerni.
A hanghullámok viszonylag lassan terjednek, sokkal lassabban, mint a fény, ezért látjuk meg a villámlást, még mielőtt meghallanánk a mennydörgést. A jobbról érkező hangok egy picivel hamarabb érik el a jobb fület, mint a balt, és fordítva. Ezek az apró időbeli eltérések segítenek pontosan megállapítani, hogy honnan jön a hang. Az elölről érkező hang kiindulási helyét a legkönnyebb megállapítani, mivel nemcsak hogy egyszerre éri el mindkét fület, hanem általában látjuk is, honnan ered. Ha a hang folyamatos vagy ismétlődik, a kisbaba apró fejmozdulatokkal igyekszik pontosabban megállapítani, merről jön. Nagyon jó gyakorlás, ha a szülő a szoba másik végéből hívja a gyereket, megvárja, míg a pici nagyjából abba az irányba fordul, és újra hívja.
A legtöbb embernél a beszédet az agy bal féltekéje ellenőrzi (a balkezesek egy részénél és elenyésző számú jobbkezesnél a jobb félteke). A zenét általában a másik oldalon, azaz a legtöbb jobbkezes embernél a jobb félteke irányítja. A babák valamivel jobban szeretik, ha a bal fülük felől beszélnek hozzájuk, zenét viszont sokan jobbról szeretnek inkább hallgatni. Lehetséges, hogy ezért veszik a felnőttek ösztönösen a bal karjukra a csecsemőket (a balkezes felnőttek is), és ezért támasztják őket a bal vállukhoz, amikor énekelnek nekik. Amikor az ember a karjára fekteti a babát, a bal fülét érik először a hangok, a bal vállhoz támasztva viszont a jobb fülét.