Tanáraink
-
Mészáros Béla
Beosztás: igazgatóTelefon: +36203407180Email: info@smartacademy.huA Smart Academy alapítása 10 évvel azután fogalmazódott meg bennem, hogy feladatul kaptam a Yamaha Zeneiskola magyarországi hálózatának kiépítését, amitől aztán a franchise partner állt el többek között a 2008-as válság hatására.
A zeneoktatás területén tőlük tanult módszerek, eljárások oly módon változtatták meg pedgógiai látásmódomat, gyakorlatomat, hogy azt alapul véve, kiegészítve a Garabonciás Művészeti Iskolában megtapasztalt állami oktatási rendszer elvárásaival, úgy határoztam, alapítok egy olyan tehetséggondozásra specializált hálózatot, amely kifejezetten az amatőr (a szó jó értelmében használva) művészeti oktatás szabad szellemét örökíti tovább.Tanít
SmArt Academy - Miskolc
-
Hornyákné Gál Andrea
Beosztás: tanárTelefon: +36202208590Email: hedilori@gmail.comTanítóként dolgozom az egyik miskolci általános iskolában. 2007-től foglalkozom pici gyerekekkel. Ezek a foglalkozások számomra igazi feltöltődést, kikapcsolódást jelentenek a zene, az éneklés miatt, ami jókedvre derít. De öröm látni a kicsik testi, lelki, tudásbeli fejlődését. Fejlődik kreativitásuk, éntudatuk. Felemelő érzés látni, hogyan nyílik szívük a zene szeretete felé. Az, hogy lehetőségem van ehhez a szeretethez hozzájárulni, hozzátenni a tudásomat, kicsit a személyiségemet is, mindig öröm a számomra.
Tanít
SmArt Academy - Miskolc
-
Leskó Csilla
Beosztás: tanárTelefon: +36202531307Email: csilla.lesko@gmail.comBeszélni egy vagy több idegen nyelven rendkívül fontos, hiszen a nyelv információ, az információ pedig minden.
Számomra az angol olyan, mint másnak a levegő. Több éve foglalkoztat a különböző korosztályú és szintű tanítványok oktatása, többek közt a legfiatalabbaké, akik kíváncsian és elképesztő gyorsasággal szívják magukba a tudást. Számomra a gyerekek oktatása a legszebb hivatásnak számít, hiszen anélkül hogy észrevennék, játék közben sajátítják el az angol nyelv alapjait.
Az angol tanítása mellett új szerelem a LEGO, amelyet nagyszerű, kreatív emberektől tanultam.
Hálás vagyok, hogy egy ilyen remek felszereltségű és barátságos intézményben taníthatok.Tanít
SmArt Academy - Miskolc
-
Lukács Éva
Beosztás: tanárTelefon: +36205238009Email: conti.evi@gmail.comA zene gyermekkorom óta elkísér. Felüdít, lelkesít, örömöt ad, kifejezhetem benne és vele az érzéseimet.
Olyannyira eggyé lettünk, hogy ez lett a hivatásom.
Boldogság átadni a gyermekeknek a zene erejét, mélységét, a benne rejlő titkokat.
Büszkeség látni a felszabadult mosolyt, a megelégedettséget, ahogyan gyermeki örömmel tudnak zenélni.
Ujjongunk, ünneplünk egy-egy zeneórán, játszunk, alkotunk - és közben megteremtjük A Zenét!
"Nagyobb öröm adni, mint kapni!" - szól a mondás. Én ezt élem át, amikor tanítok...Tanít
SmArt Academy - Miskolc
-
Szabó Ibolya
Beosztás: fejlesztő pedagógusTelefon: +36208088920Email: szaboibolya.carta@yahoo.esEgy első osztályos nagyfiú anyukájaként, pedagógusterepen mozogva látom, hogy milyen nagy szükség van az óvoda és az általános iskola közötti híd megépítésére.
Felkészítő foglalkozásunk fókuszában a sikeres, stresszmentes iskolakezdés áll.
A tevékeny készülődés során játszva, de mégis az iskolaérettségi kritériumokat követve a gyerekek betekintést nyernek a szeptembertől rájuk váró feladatokba, az iskolai helyzetekbe (koncentrált figyelem, feladattudat, feladattartás).
Célunk hogy az iskola irányába kíváncsiak legyenek, az önálló munkavégzésbe belekóstoljanak, abban fejlődjenek, a tanulási motivációjuk kialakuljon és fennmaradjon, így megalapozzuk az olvasás, írás, számolás későbbi tanulását.Tanít
SmArt Academy - Miskolc
-
Farkas Péter
Beosztás: tanárTelefon: +36703872740Email: pepehome69@gmail.comMozgatóm a minőség, ízlés, elegancia és esztétikum.
Módszerem a könnyűzenei előadóművészetben eltöltött közel negyven éves, valamint az alapfokú művészetoktatásban, majd a Zsaya Kids BeatSuli névre hallgató saját könnyűzenei tehetségközpontunkban eltöltött több, mint tíz éves pedagógiai tapasztalataimra épül.
Az egyéni órákon a hangszertechnikai dolgok mellet, részletekig kigyakorolt dalokat hozok össze egy színpadi produkcióban. Fontos számomra, hogy a gyerekek minél korábban megtapasztalhassák az együttzenélés élményét. Célom, hogy gyerek és tanár harmóniában érezze magát. Humoros, laza stílusban, jó partnerséget kialakítva a gyerekekkel, de ugyanakkor a minőséget megkövetelve dolgozom. A zenei megfogalmazáson túl nagy figyelmet fordítok a színpadi megjelenésre és viselkedésre, öltözködésre, kommunikációra. Fontos, hogy már a zenetanulás kezdeti időszakában érje sikerélmény a gyerekeket, ami nagymértékben hozzájárulhat az egészséges önértékelésük, önbizalmuk kifejlődésében.Tanít
SmArt Academy - Miskolc