Zenei készségfejlesztés kisgyermekkorban

– A régiek Püthagorasztól Augustinusig a világ harmóniáját látták megtestesülni a muzsikában. A modern neuropszichológia pedig az egyik leginkább komplex, agyi tevékenységeinket összehangoló emberi aktivitásként írja le a zenét. Bármerről közelítjük is meg: a zene a személyiség fontos rendező elve.

cikk3– A különféle agyi rezonanciamérések más-más agyi területekhez kötik a különféle zenei tevékenységeket. Más területet aktivizál például egy zeneértő és egy zeneileg képzetlen ember zenehallgatása. A zene kétszerte nagyobb agyterületi aktivitást von maga után, mint a beszéd, a hangszerkíséretes éneklés pedig jószerével az egész agykérget működésbe hozza. Ennek fényében nem csoda, hogy az a rengeteg készség, amelyet zenélés közben használunk, más területek fejlődését is segíti. A két agyféltekét összekötő idegrostköteg, a corpus callosum zenészek esetében kimutathatóan sokkal fejlettebb az átlagosnál, így például az érzelmi intelligenciához és a logikus gondolkodáshoz vagy a beszédhez kapcsolódó készségek között jóval nagyobb az átjárhatóság, mint általánosságban. Mindez azonban kimutathatóan csak akkor alakul ki, ha a zenei fejlesztés már a korai gyermekkorban kezdetét veszi.

– Gyakorta mégis úgy gondolkodunk a zenéről, mint valami fényűzésről, az ének-zene órákat pedig az egyik leghaszontalanabb tantárgynak tekinti pedagógus, diák, szülő egyaránt.

– Zenészek és zenetanárok nevelőjeként úgy látom, a szűken értelmezett zenei tudásátadás (a zenei képességek fejlesztése, illetve a zenei hagyományok átadása) mellett csakugyan elsikkad az, hogy értelmes, tartalmas életet élő, értékválasztásukban igényes, művészetkedvelő embereket neveljünk. Márpedig ez lenne a cél. A társadalom meglehetősen gyakorlatiasan kezeli a kérdést; akár az iskolai ének-zene oktatásról, akár a zeneiskolai hangszeres képzésről van szó, mintha nem hangsúlyoznánk eléggé a bennük rejlő lehetőségeket.

Pedig a zenei nevelés a teljes személyiség fejlődésére hatással van. Magyarországon Kokas Klára, Barkóczi Ilona és Pléh Csaba már az 1960–70-es években pszichológiai hatásvizsgálatokkal igazolták, hogy a Kodály koncepciója szerinti mindennapi zenei nevelés rendkívül jó hatással van a kreativitás fejlődésére.

Az óvodás gyerekek körében végzett zenei képességvizsgálataim – melyek során az iskolaérettség fontos összetevőit vizsgáló DIFER-tesztrendszert is használtam – sokatmondó következtetésre vezettek: az eredményes iskolakezdés szempontjából szinte valamennyi fontos készség tekintetében (pl. beszédhanghallás, elemi számolási készség, relációszókincs vagy fontos szociális készségek) összefüggés tapasztalható a zenei hallás – a zenei észleléshez kötődő készségek – fejlettségével. Akik a zenei észlelés terén fejlettebbek, az iskolaérettség többi összetevőjét tekintve is azok. Ráadásul míg egy felsőfokú végzettségű szülői környezetben felnövekvő gyermek esetében a zenei képességek fejlettségének hozzájárulása az általános fejlettséghez 3, addig ez a mutató – az úgynevezett DIFER-index – alacsony iskolai képzettségű szülői háttér esetén 27 százalék! Ennyit jelent, ha egy szerényebb körülmények közül érkező gyermek fejlett zenei képességekkel rendelkezik!

Első osztályosok körében végzett méréseink szerint a számolási készség fejlettségéhez az általános intelligencia 17, a zenei képességek pedig 16 százalékban járulnak hozzá. Hátrányos helyzetű gyerekek esetében a zenei képességek az általános intelligenciánál is jelentősebb mértékben járulnak hozzá a szóolvasási és helyesírási készség fejlettségéhez. Akik pedig legalább három éven át tanultak valamilyen hangszeren, szignifikánsan jobb tanulmányi eredményekkel büszkélkedhetnek. Hét éven átnyúló, longitudinális mérések igazolták, hogy a ritmushallás első osztályos korban mért fejlettsége összefüggést mutat a hetedik osztályban mért tanulmányi átlaggal. Nagyobb a jelentősége, mint az anya iskolázottságának!

– Sokan arra hivatkoznak: botfülűek, nincsenek zenei képességeik. Veleszületett vagy fejleszthető képességekről beszélünk?

– A beszédhez és a matematikához hasonlóan itt is megvannak azok az alaprendszereink, amelyek ingergazdag környezetben tartalommal telítődnek, s az évek során képességekké fejlődhetnek. Míg azonban a beszéd fejlesztésének fontosságát a legtöbb családban szem előtt tartják, az énekkel és a zenével ez nincs így. Holott ennek kellene természetesnek lennie: az ember hamarabb volt képes dallamszerű hangok formálására, mint a beszédre. A csecsemők beszédfejlődése ma is ezt az utat járja be. Megfejtésre érdemes azonban, vajon hol akad el a kisgyermekkorban a zenei adottságok kibontakozása. Óvodáskorban még semmiféle kapcsolat nincs az éneklés és a hangmagasság-megkülönböztetés készsége között, azaz előfordulhat, hogy egy jó hallású gyerek éneklési, ritmikai, pszichomotorikus készségei csak később, kisiskoláskorban fejlődnek ki. Mire a gyerek képessé válik rá, hogy irányítsa a hangját, a felnőttek negatív visszajelzései alapján belekerül a „nincs hangja” kategóriába. Szemléletváltásra volna szükség.

A zenei képességek fejlődésének szenzitív időszaka az óvodás-, illetve a kisiskoláskor. Amit ebben az időszakban elmulasztunk, azt később aligha pótolhatjuk. Ennek jegyében folytattunk le Józsa Krisztián kollégámmal egy három, illetve kilenc hónapos zenei fejlesztő kísérletet, középsős és nagycsoportos óvodások körében. Annyit kértünk az óvodapedagógusoktól, hogy a gyerekek mindennap legalább nyolc alkalommal pár percet énekeljenek, vagy vegyenek részt dalos játékokban. Az eredmény minket is meglepett: a gyerekek három hónap alatt akkora fejlődést mutattak, hogy még a másodikos gyerekek korábbi mérésekből ismert éneklési, ritmikai képességeit is felülmúlták.

A DIFER-készségek tekintetében párhuzamos megfigyelésekre tettünk szert: az iskolakezdés szempontjából kritikus alapkészségek terén lemaradt gyerekek a zenei fejlesztőprogram kilenc hónapja alatt behozták a hátrányukat. Mindezek a tevékenységek ráadásul örömteliek a gyerekek számára – úgy gondolom, mindez elégséges érv a zenei képességfejlesztés hasznossága mellett.

Az iskolakezdés szempontjából kritikus alapkészségek terén lemaradt gyerekek a zenei fejlesztőprogram kilenc hónapja alatt behozták a hátrányukat.

cikk2– Mi lehet az oka, hogy a zenei ingerekre természetszerűen nyitott gyerekek többségéből mégis a zene iránt közönyös vagy éppen elutasító felnőtt válik?

– A gyerekek azt élvezik igazán, ha valamiben ők maguk is részt vehetnek. Jó dolog a zenehallgatás, de még jobb, ha az ember – bármilyen egyszerű hangszerrel vagy akár csak mozgással – maga szólaltathat meg hangokat. Úgy gondolom, ez hiányzik manapság: a tevékenység, a részvétel öröme.

De a zenehallgatásnak is fejlődnie kell: a gyereknek szempontokat, fogódzókat kell kapnia, hogy mire figyeljen oda; sok-sok zenei tapasztalat révén juthatunk el odáig, hogy a zenei élmény a tevékenységünk mélyén feltáruló élményszerűséggel ajándékozzon meg a Csíkszentmihályi Mihály-féle értelemben. Hisz a zenei tevékenységeket – akár a zenélést, akár az értő zenehallgatást – ő tipikus „áramlat”-tevékenységként nevezi meg.



– Mikorra épülhet be a pedagógia hétköznapjaiba mindaz, amit a kísérletek igazoltak?

– Erre egyrészt az óvodapedagógusok képzése során kell nagyobb hangsúlyt fektetni, mert mire a jelentkező a főiskolára kerül, sok esetben már kimaradt az életéből az örömteli zenei fejlődés periódusa. Nem csoda, ha sokan gátlásokkal, félve, görcsösen közelítenek az énekléshez. Másrészt a többi, nem zenei tantárgyat oktató tanárokon is sok múlik. Léteznek széles látókörű, nyitott pedagógusok, akik nem félnek kapcsolatot találni, mondjuk, a hangok fizikai ismérvei vagy épp a bolygók – a korábban említett püthagoreusok által – vélt fizikai tulajdonságai és a zene között. A kulcs a tanár egyénisége és a tanárképzés. Az alapkérdés az: felmerül-e egyáltalán a tanárban ilyenfajta igény, vagy beéri a kényelmesebb úttal.

Forrás: http://folyoiratok.ofi.hu/uj-kozneveles/zenei-keszsegfejlesztes-kisgyermekkorban